2013. május 4., szombat

Kezdeti nehézségek

Nem élvezem egyenlőre a ketogén diétát. Remélem belejövök, mert különben hosszú lesz ez a fél év:(

Hiányoznak a paleós sütikék és kekszek, a nasi úgy általában.
A reggeli kávé nem is hiányzik, pedig arról csak 1 hónapig kell lemondanom (vagyis már csak 3 hétig), de utána se az instantra szabad visszatérnem, hanem át kell szoknom a főzött kávéra (ahhoz kell egy kávéfőző).

Reggelire eddig mindig rántottát ettem. Első két nap 3-3 tojásból, de 1,5 óra múlva már éhes voltam (akkor ettem egy-egy oldalast).
Ma reggel megdupláztam az adagot: 6 tojásból sütöttem rántottát, és 4 retket megettem mellé. Jól is laktam, délig nem voltam éhes:)

A gyümölcsök is hiányoznak. A banánt pl. sose kívántam még ennyire, mint most, és naponta etetem vele a gyerekeket. A nyál összefut a számba most is, hogy csak írok róla. Pedig sose voltam egy nagy banán-kedvelő, ennek ellenére gyakran ettem, mert jól laktat.

Ma már annyira édesség-ehetnékem volt, hogy du. felolvasztottam az üvegben lévő kevéske sertészsírt, szórtam rá kakaóport, kevés mézet csurgattam rá és szórtam rá kókuszreszeléket. Összekevertem, és belapátoltam:) Ketogén nasi:)))

3 megjegyzés:

  1. Én nagyon drukkolok. :)...és erőt merítek belőled, hogy én se egyek túl sok gyümölcsöt. :)

    VálaszTörlés
  2. Hát igen ez a gyümölcs mizéria ez részemről is nehézkes. Szeretem a banánt, almát, ananászt nagyon ( tehetném minden nap ennék egy egészet), mindenféle bogyóst ( ribizli, áfonya, eper)
    Bár húst hússal az is megy :)

    VálaszTörlés
  3. Méz a ketogén étrendben??? 100 gramm mézből 80 = szénhidrát, amiből napi 20-30 grammot szabad bevinni!

    VálaszTörlés