2012. október 12., péntek

Gépben sütött paleós kenyerem - FINOM!

Kikísérleteztem egy nagyon finom és tökéletesen szeletelhető állagú paleós kenyeret. Ráadásul a sütőt sem foglalja, és mosogatni se kell utána, mert a kenyérsütő gépbe szórom csak a hozzávalókat, és a 1 óra 40 perc múlva abból veszem ki a kész kenyeret.


6 kis méretű tojást (vagy 5 nagyot) ütök bele a kenyérsütő üstjébe.
1 tk sót szórok rá.
Egy fél literes pohárnyi "liszt" kell hozzá. Le is mértem, hogy reprodukálható legyen:
150 g őrölt mandula + 70 g őrölt lenmag
Tetejére szórok egy csapott evőkanálnyi szódabikarbónát, és bekapcsolom a gépet (4-es program, sütési idő: 1:40)
Miután már kicsit összekeverte a masszát, locsolok rá 1 ek-nyi citromlevet (a szódabikarbóna hatásfokát javítja, nem lesz tőle a kenyér citrom ízű).
Kicsit szoktam segíteni a gépnek egy kiskanállal, hogy az üst oldalaiból is fel tudja venni a "lisztet", aztán magára lehet hagyni, és sípol, ha kész van.

Rácsra borítom (simán kijön), és kihűlés után szépen lehet szeletelni. Ez az első kenyerem, amiből akár szendvicset is lehet készíteni, és az íze/állaga hasonlatos a rozskenyérhez:)

Nagyon jól esett a reggeli belőle:)


3 megjegyzés:

  1. Igazán szép kenyér! Milyen fajta sütőd van?

    VálaszTörlés
  2. AFK BK-2 típusú a kenyérsütőm. De a lényeg, hogy csak 1 keverőlapátos, és a legrövidebb programon kell sütni (minden gépen van rapid program).

    VálaszTörlés
  3. Köszönöm a választ! Az enyém kétlapátos, de van rajta rövid program is. Lehet teszek egy próbát, még nem sikerült paleos finom kenyeret készítenem...

    VálaszTörlés